Hányszor egyek egy nap?

color-1869132_640.jpg

Manapság két fő nézet van az étkezési gyakorisággal kapcsolatban.  Az egyik szerint – és szerintem ez az elterjedtebb – jobb, ha többször eszel kevesebbet, vagyis jó, ha naponta 5-6 kisebb étkezést tartasz. A másik nézet éppen az ellentettjét állítja, vagyis azt javasolja, ne egyél túl sokszor, hanem inkább csak napi 1-2 alkalommal.

Az első javaslat valószínűleg azért terjedt el, mert a cukorbetegeknek általában ezt javasolják, annak érdekében, hogy a vércukorszint jobban ki legyen egyensúlyozva, és ne legyenek benne nagy kiugrások. Egyesek szerint az étvágy is jobban karbantartható, ha az illető többször eszik a nap során.

A másik tanács ezzel teljesen szembe megy, és azt mondja, ha nem eszel annyit, akkor sokkal kevesebb inzulint fog termelni a szervezeted, és javulni fog az inzulin érzékenységed. Ezt az álláspontot képviselik azok, akik az „intermittent fasting”-ot, vagyis az időszakos böjtölést pártolják.

Nos, dietetikusként vizsgálva a kérdést azt mondhatom, hogy mindkét javaslatnak van igazságalapja, de mivel én az intuitív táplálkozás elkötelezett híve vagyok, egyik tanács mellé sem állnék oda. Ha rám hallgatsz, akkor nem külső szabályok szerint alakítod az étrendedet, hanem a szervezeted jelzéseire építesz.

Egy intuitív evő akkor eszik, ha éhes.Ha az egyik nap nagyobb reggelit eszik, akkor lehet, hogy legközelebb csak ebédet fog enni. Máskor könnyebb reggelit eszik, és már 10 körül újra éhes, ezért eszik valamit tízóraira is. Ezért nevezik az intuitív táplálkozást adaptív étkezési módnak: mert rugalmas alkalmazkodást tesz lehetővé. Ezért is sokkal jobb, mint a legtöbb merev diéta.

 

Intuitív táplálkozás a munkahelyen?

Azt gondolom, ma már a legtöbb munkahelyen megoldható, hogy egyél pár falatot, ha éhes vagy. Ha arra nincs is időd, hogy megegyél egy egész szendvicset, egy banánt csak el tudsz fogyasztani. Ha azt megengedik, hogy egy dohányos kimenjen cigizni, akkor azt is megengedhetik, hogy Te bekapj pár falatot, ha éhes vagy. Állj ki magadért!

 

Ne az órát nézd!ora_ido_2.png

A legjobban a saját tested tudja, hogy mennyi táplálékra van szüksége – feltéve, hogy még nem rontottad el a természetes étvágyszabályozás képességét. Szerintem akkor táplálkozol a legegészségesebben, ha az étkezési gyakoriságot a szervezeted jelzéseivel hangolod össze. Így a saját tested szükségleteihez tudod igazítani az étrendedet. 

 

 

További információk az intuitív táplálkozásról a Fogyókúra DETOX tanfolyamon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogad" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás